Rendkívül színes, mozgalmas napot tudhattunk magunkénak szeptember 27-én, a hagyományteremtő céllal megrendezett első Rétes napon. A nap indító programjaként a tarnaleleszi rézfúvós zenekar ébresztette a falut. A zenekart Dani Iván lipicai lovas hintón vezette fel, majd a Templom előtti téren térzenét adtak a közönség számára. A délelőtt folyamán a RétesBővebben

2008. 08. 29-én került megrendezésre a besenyőtelki ÁMK nagytermében a Védőnők napja, amely most ünnepelte fennállásának 93. évfordulóját. A rendezvényt Bozsik Csaba polgármester nyitotta meg ünnepi köszöntőjével, majd meglepetés műsorral készültek az iskola tanulói, és Erdélyiné Gál Mária egy szép verset adott elő. A műsor folytatásaként Dr Dósáné Dr FeketeBővebben

Hosszú éveknek kellett eltelnie, hogy iskolánkból újra táborba mehessenek a gyerekek. 43 tanuló vett részt a Börzsöny hegységben megbúvó hangulatos táborban. Mindenki nagy izgalommal várta az indulás napját. Vratarics János autóbuszával utaztunk. Útközben megálltunk Veresegyházán, megnéztük a medvefarmot. Mézzel etettük a macikat, láttunk őzeket, farkasokat is. Veresegyháza főterén zenélő, világítóBővebben

A Vöröskereszt ebben az évben is megrendezett egy tábort, melyet részben maga finanszírozott, illetve egy részét a különböző települések önkormányzatai térítették. Köszönjük szépen hogy részt vehettünk, élményekkel, ismerősökkel gazdagodva térhettünk haza. A tábor 2008. július 14-től július 19-ig tartott. Helyszíne pedig a Dunakanyarban elhelyezkedő kis falu, Szokolya volt. A táborbaBővebben

Falunap a focipályán A Nagykovácsi Sportegyesület öregfiúk csapata a Falunap alkalmából Besenyőtelek és Andód hasonlóan ezüstös halántékú, ám fürge lábú focistái részvételével focitornát hírdetett a helyi futballpályára. A körmérkőzésesre tervezett eseményt az andódi csapat létszámproblémák miatti visszalépése Besenyőtelek-Nagykovácsi barátságos mérkőzéssé soványította. A Falunap rendezével elfoglalt hazai önkormányzati előljáróság távollétében aBővebben

Július 5-én a Tájháznál aratónapot rendezett az Együtt Besenyőtelekért Egyesület. Gyönyörű idő volt, a csapatok lelkesen dolgoztak, közönség is akadt szép számmal. A jól végzett munka után színvonalas műsort láthattunk, majd az eredményhirdetést követően finom babgulyást ebédeltünk. Még meggyes rétest is kóstolhattunk, ami a helyszínen készült. Működött büfé, a gyerekeknekBővebben

A besenyőtelki csapat nyerte a Sarudon megrendezett 16. Péter-Pál napi aratóversenyt. A Forgács Antal, Tuza Lajosné, Szabó Lászlóné, Abonyi Tamás alkotta kis csapat a sarudiak és a pélyiek előtt végzett az élen. Különdíjban részesült Forgács Antal, mint a legjobb kaszás. A vándorserleget 1 évig őrizhetjük. Tekintse meg a képeinket.Bővebben

Pünkösd a karácsony és a húsvét után harmadik legnagyobb ünnep a keresztény világban. A kifejezés a görög pentehosztész szóból származik, amelynek jelentése: ötvenedik. Jézus feltámadása utáni ötvenedik napon szállt le a Szentlélek az apostolokra. Ettől fogva az első tanítványok sikeresen hirdették az örömhírt: Krisztus feltámadt. Az eredményes térítéshez karizmatikus képességekBővebben