Nincs hozzászólás

Vöröskereszt által szervezett nyári tábor

A Vöröskereszt ebben az évben is megrendezett egy tábort, melyet részben maga finanszírozott, illetve egy részét a különböző települések önkormányzatai térítették. Köszönjük szépen hogy részt vehettünk, élményekkel, ismerősökkel gazdagodva térhettünk haza.
A tábor 2008. július 14-től július 19-ig tartott. Helyszíne pedig a Dunakanyarban elhelyezkedő kis falu, Szokolya volt. A táborba Füzesabony és környékéről jöhettek a résztvevők. A tábor szervezését a füzesabonyi Vöröskereszt vezetője Bancsók Aladárné –Kati néni- vállalta magára. Ő és Zsuzsa néni, aki a füzesabonyi általános iskola pedagógusa, voltak a tábor vezetői. Az ő munkájukat segítette egy helyi aktivista diák, Gál Klaudia Kitti -Dia-, akivel szoros ismeretséget sikerült kötni. Köszönjük szépen hogy ebben az egy hétben velünk voltak, programokat szerveztek, vigyáztak ránk!
repulo2repulo1

Comments are closed.

Skip to content