Így emlékeztünk...
1848. március 15-e új idő kezdete a magyar történelemben. A nép fegyvert fogott, hogy kivívja jogos szabadságát. Több 10000 magyar honvéd katona halt hősi halált ekkor a szabadságért.

Így emlékeztünk...A szabadságharc emlékére iskolánkban minden évben a 7. osztályosok ünnepi előadással emlékeznek a hősi áldozatokra. A két hetedik osztály sokat készült, hogy az előadás sikeres legyen. Március 14-én pénteken délelőtt az iskolás diákok és pedagógusok tekintették meg műsorunkat. Kalina Mária igazgatónő rövid beszédével emlékezett az 1848-as szabadságharcosokra. Aznap délután Bozsik Csaba polgármester beszéde után az óvodás gyerekek előadták a műsorukat, mi is felléptünk, majd a Reverinda női kórus énekelt. A falubeliek, rokonok nézték meg az előadást. A visszajelzések szerint jól sikerült az előadás.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Törköly Olga tanárnőnek és Szarvas András tanár úrnak a türelmet és a sok segítséget.
A hangtechnikáról Nagy Tamás tanár úr gondoskodott. A dekorációt Bodzánné Nagy Beatrix tanárnő készítette. Erdélyiné Gál Mária tanárnő is jó tanácsokkal segítette a diákokat a versek megértésében és a szép előadás sikerében.

Erdei Dani apukája korhű fegyverekkel járult a látvány szebbé tételéhez. Testvérem Petra rövid szerepével tette látványosabbá emlékezésünket. Sok szeretettel és izgalommal készültünk a műsorra. Mi így emlékeztünk.
 
Varga Dóra
7.a
Utolsó frissités ( 2010. április 09. péntek 13:59 )
 
"Bakancsos" Túra
A "Bakancsos" elnevezés már fogalommá volt Besenyőtelken, s minden gyermek (és felnőtt is), ha ezt hallja tudja, hogy az ÁMK természetjáró csoportjáról van szó.

Az 1989 óta működő szakkör az iskola tanulóit próbálja egy kis mozgásra, túrára ösztönözni, a természetet illetve a természetjárást megszerettetni. Legutóbbi túránk 03. 29-én (szombaton) volt 20 gyerek és 8 felnőtt részvételével.

Útvonalunk: Síkfőkút ---> Bükkös-völgy ---> Várkút ---> Török út ---> Kövesdi kilátó ---> Novaji kunyhó ---> Síkfőkút

Táv: 9 km

Ebben a tanévben még 3 túrát szeretnénk szervezni. Ezeken bárkit szívesen látunk!
Utolsó frissités ( 2010. április 09. péntek 13:58 )
 
2008. március 15. Asztalitenisz verseny
2008. március 15. Asztalitenisz verseny 2008. március 15-én az asztaliteniszt szeretők baráti társasága versenyt rendeztett az ÁMK tornatermében, és a következő eredmény született:


1. Czakó Kálmán

2. Halkó Sándor

3. Csapó Pál

4. Bozsik Csaba

5. Nagy Béla

6. Takács László

7. Németh László

2008. március 15. Asztalitenisz verseny8. Csapó Dániel

9. Barta Attila



Párosban a következő eredmények születtek:

1. Halkó Sándor – Németh László
2. Csapó Pál – Takács László
3. Bozsik Csaba – Nagy Béla és Czakó Kálmán – Barta Attila
Utolsó frissités ( 2010. április 09. péntek 13:58 )
 
Véradás - 2008. március 14.
Véradás - 2008. március 14. A Vöröskereszt helyi szervezete 2008. március 14-én a 2-es számú orvosi rendelőben véradást szervezett. 14-től 17 óráig több mint 30-an jelentkeztek, hogy segítsenek rászoruló embertársaiknak.

Évente két alkalommal rendez véradást a szervezet. A következőre az ősz folyamán kerül sor, melyre minden önzetlen segítőt szeretettel várnak.
Utolsó frissités ( 2008. május 28. szerda 20:25 )
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

Találatok 49 - 52 / 52

Ma 2010. szeptember 05. vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van.

Önkormányzat
Közérdekű adatok
Közadatkereső
Képviselő testület
Bizottságok
Közbeszerzés
Ügyintézés
Üvegzseb
webdesign.160x61.gif
marosy-banner150x54.png
Hitel - Hitelügyintézés
Mini eseménynaptár
2010. Szeptember 2010. Október
2010. Szeptember 05
Véletlen kép (100 119.jpg)
Va Ke Sz Cs Sz
35. hét 1 2 3 4
36. hét 5 6 7 8 9 10 11
37. hét 12 13 14 15 16 17 18
38. hét 19 20 21 22 23 24 25
39. hét 26 27 28 29 30
A legújabb események
Nincsenek események az eseménynaptárban!
Teljes eseménynaptár megtekintése

 

     
© 2010 www.besenyotelek.hu
Joomla! egy GNU/GPL Licensz alatt kiadott szabad szoftver
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint