|
Egy decemberi estén fantasztikus buliban szórakozott 160 vendég az Óvodások jótékonysági báljában. Fölléptek az óvodások két csoporttal, akik tánccal készültek, majd őket a Reverinda követte. Majd a nagyin finom vacsora után kezdetét vette a hajnalig tartó mulatság. A bál bevételét udvari játékok felújítására és pótlására használják föl.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. április 09. péntek 14:03 )
|
|
2008.09.27. Rétes nap képgaléria |
|
Az őszi programsorozat nyitó eseménye a Rétes nap, remek keretet adott az ünnepkörnek. A mese világnapjáról a Könyvtárban bensőséges hangulatú műsorral emlékeztünk. Ebből az alkalomból az óvodások és a kisiskolások a Piroska és a farkas című bábelőadást tekinthették meg a Galagonya Bábszínház tolmácsolásában. Október elején a Civil Egyesület a Kukoricanapon fogadta a falu lakóit. A környezetvédő magatartásra nevelés jegyében hulladékgyűjtést szervezett a Diákönkormányzat, amin sok lelkes kisgyerek fáradozott eredményesen. Az Idősek világnapja alkalmából október 12-én az ÁMK Színházterme adott otthont a Gálaműsornak, amelyre minden kedves idős korú besenyőtelki lakost sok szeretettel vártunk. A kis elsős diákok avatási ünnepségére október 21-én kerül sor, ahol testvérosztályaik az ötödikesek rövid program keretében avatják őket Berzés diákká. Az október 23-i ünnepi megemlékezésre 22-én 17 órakor kerül sor az ÁMK Színháztermében. Novemberben a gyerekek testápolási vetélkedőn bizonyíthatják felkészültségüket. Az óvodásokat és a kisiskolásokat a Vidám vándorok várják zenés gyermekműsorral az ÁMK-ba. Az őszi programok szinte minden korosztályt megszólítanak. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, akik megtisztelik rendezvényeinket. Szeretném megköszönni mindenki munkáját, aki hozzájárul rendezvényeink sikeres lebonyolításához.
Pásztor Gabriella közművelődési igazgatóhelyettes
|
|
Utolsó frissités ( 2008. október 22. szerda 12:11 )
|
|
Rendkívül színes, mozgalmas napot tudhattunk magunkénak szeptember 27-én, a hagyományteremtő céllal megrendezett első Rétes napon.
A nap indító programjaként a tarnaleleszi rézfúvós zenekar ébresztette a falut. A zenekart Dani Iván lipicai lovas hintón vezette fel, majd a Templom előtti téren térzenét adtak a közönség számára.
A délelőtt folyamán a Rétes utcában kézműves bemutatókat láthattunk, a besenyőtelki kézműves mesterek közreműködésével. Itt kapott helyet a kétségkívül nagy hírnévnek örvendő rétes kóstoló sátor. A híres-neves besenyői rétes nyújtásának, készítésének és bemutatásának a régi iskola épülete adott otthont, ahol sok szorgos kéz munkáját dicsérték.
Az ÁMK területén színes gyermekprogramok várták a kicsiket. A Rétes túra útvonalát több száz gyermek teljesítette, köztük értékes ajándékok találtak gazdára. Kipróbálhatták a gyerekek az ügyességi játékokat, az akadálypályát, a két izgalmas ugráló várat, felavatták az újonnan elkészült aszfaltot mese illusztrációikkal, a kézműves sátorban készíthettek rongybabát, gobelin képet, lufi babát, termésképet, papírsárkányt, őszi képkeretet, könyvjelzőt. A legapróbbak a baba sátorban játszhattak.
A Sportpályán ovisok és iskolások labdarúgó mérkőzéseken mutatták meg tudásukat. A Besenyőtelki SC Öregfiúk, a Romacsapat és a Nagykovácsi SC őszülő örökifjai körmérkőzésen döntötték el fiatalokat „megszégyenítő” frissességgel, hogy ki a legjobb.
I. Besenyőtelek,
II. Nagykovácsi,
III. Romaválogatott Besenyőtelek.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. április 09. péntek 14:03 )
|
|
Bővebben...
|
|
|
|
Utolsó frissités ( 2010. április 09. péntek 14:03 )
|
|
2008. 08. 29-én került megrendezésre a besenyőtelki ÁMK nagytermében a Védőnők napja, amely most ünnepelte fennállásának 93. évfordulóját. A rendezvényt Bozsik Csaba polgármester nyitotta meg ünnepi köszöntőjével, majd meglepetés műsorral készültek az iskola tanulói, és Erdélyiné Gál Mária egy szép verset adott elő. A műsor folytatásaként Dr Dósáné Dr Fekete Márta kistérségi tisztifőorvos köszöntötte a védőnőket. Ferenczné Antal Gabriella regionális vezető védőnő pedig a védőnői hivatás történetéről tartott előadást. A védőnői hivatás szépségei címmel Tóth Tiborné, Kál I. területi védőnője mesélt az elmúlt 30 éves munkásságáról. Ebből az is kiderült, hogy itt, Besenyőtelken is dolgozott néhány évet. Majorosné Kiss Krisztina egyéni vállalkozó védőnő pedig elmesélte, miért is lett védőnő. Tóth Tímea a Menta Humán Kft védőnője a védőnői vállalkozásról és a tapasztalatairól tartott előadást. Az előadások után minden kolléganőt köszöntöttek egy emléklappal, egy szép vázával és a hozzá illő virággal. Mindezek után az összegyűlt nyugdíjas és jelenleg is dolgozó kolléganők szabadon, jókedvűen beszélgettek, és egy kellemes élménnyel gazdagodva távoztak. Tekintse meg további képeinket. Hodák Zsuzsanna |
|
Utolsó frissités ( 2008. szeptember 18. csütörtök 07:52 )
|
|
|
Nyári Tábor - Magyarkút - 2008. június 30. július 6. |
|
Hosszú éveknek kellett eltelnie, hogy iskolánkból újra táborba mehessenek a gyerekek. 43 tanuló vett részt a Börzsöny hegységben megbúvó hangulatos táborban.
Mindenki nagy izgalommal várta az indulás napját. Vratarics János autóbuszával utaztunk. Útközben megálltunk Veresegyházán, megnéztük a medvefarmot. Mézzel etettük a macikat, láttunk őzeket, farkasokat is. Veresegyháza főterén zenélő, világító szökőkútban, harangjátékban gyönyörködtünk. Megérkezésünk után örömmel vettük birtokunkba a 6 személyes faházakat.
Délután ismerkedtünk a tábor nyújtotta lehetőségekkel, röplabdáztunk, fociztunk, csocsóztunk. Vacsora után minden szoba választott magának egy nevet, és készített egy a nevéhez illő, vidám, színes plakátot, amit ki is függesztettünk a faházakra.
Minden nap színes programok vártak bennünket.
|
|
Utolsó frissités ( 2010. április 09. péntek 14:03 )
|
|
Bővebben...
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>
| | Találatok 33 - 40 / 52 |
|
|
Ma 2010. szeptember 06. hétfő, Zakariás napja van. |
|
Mini eseménynaptár |
 |
2010. Szeptember |
 |
|
|

|