Galéria

Jelenleg összesen 3.605 kép van a kategóriákban.
Jelenleg 69 kategória van ebben a galériában.
oldal « 1 2 3 4 5 6 7 8 9 »
Kategóriák

Hosszú éveknek kellett eltelnie, hogy iskolánkból újra táborba mehessenek a gyerekek. 43 tanuló vett részt a Börzsöny hegységben megbúvó hangulatos táborban.
 
Mindenki nagy izgalommal várta az indulás napját. Vratarics János autóbuszával utaztunk. Útközben megálltunk Veresegyházán, megnéztük a medvefarmot. Mézzel etettük a macikat, láttunk őzeket, farkasokat is. Veresegyháza főterén zenélő, világító szökőkútban, harangjátékban gyönyörködtünk. Megérkezésünk után örömmel vettük birtokunkba a 6 személyes faházakat.
Délután ismerkedtünk a tábor nyújtotta lehetőségekkel, röplabdáztunk, fociztunk, csocsóztunk. Vacsora után minden szoba választott magának egy nevet, és készített egy a nevéhez illő, vidám, színes plakátot, amit ki is függesztettünk a faházakra.
Minden nap színes programok vártak bennünket.


A Vöröskereszt ebben az évben is megrendezett egy tábort, melyet  részben maga finanszírozott, illetve egy részét a különböző települések önkormányzatai térítették. Köszönjük szépen hogy részt vehettünk, élményekkel, ismerősökkel gazdagodva térhettünk haza.

A tábor 2008. július 14-től július 19-ig tartott. Helyszíne pedig a Dunakanyarban elhelyezkedő kis falu, Szokolya volt. A táborba  Füzesabony és környékéről jöhettek a résztvevők. A tábor szervezését a füzesabonyi Vöröskereszt vezetője Bancsók Aladárné –Kati néni- vállalta magára. Ő és Zsuzsa néni, aki a füzesabonyi általános iskola pedagógusa, voltak a tábor vezetői. Az ő munkájukat segítette egy helyi aktivista diák, Gál Klaudia Kitti -Dia-, akivel szoros ismeretséget sikerült kötni. Köszönjük szépen hogy ebben az egy hétben velünk voltak, programokat szerveztek, vigyáztak ránk!


Július 5-én a Tájháznál aratónapot rendezett az Együtt Besenyőtelekért Egyesület. Gyönyörű idő volt, a csapatok lelkesen dolgoztak,  közönség is akadt szép számmal. A jól végzett munka után színvonalas műsort láthattunk, majd az eredményhirdetést követően finom babgulyást ebédeltünk. Még meggyes rétest is kóstolhattunk, ami a helyszínen készült. Működött büfé, a gyerekeknek játszóház, és a legvidámabb társaság még dalra is fakadt. Kellemes beszélgetéssel telt el a délután. Nagyon jól sikerült a nap.


A besenyőtelki csapat nyerte a Sarudon megrendezett 16. Péter-Pál napi aratóversenyt. A Forgács Antal, Tuza Lajosné, Szabó Lászlóné alkotta kis csapat a sarudiak és a pélyiek előtt végzett az élen. Különdíjban részesült Forgács Antal, mint a legjobb kaszás. A vándorserleget 1 évig őrizhetjük.



Pünkösd a karácsony és a húsvét után harmadik legnagyobb ünnep a keresztény világban. A kifejezés a görög pentehosztész szóból származik, amelynek jelentése: ötvenedik.

Jézus feltámadása utáni ötvenedik napon szállt le a Szentlélek az apostolokra. Ettől fogva az első tanítványok sikeresen hirdették az örömhírt: Krisztus feltámadt. Az eredményes térítéshez karizmatikus képességek kellettek, melyeket az apostolok a Szentlélek ajándékaként kaptak meg. ( Értelem, Tudomány, Bölcsesség, Tanács, Lelki erősség, Jámborság, az Úr félelme) Tanításuk meggyőző erejének bizonyítéka, hogy Pünkösd napján több ezren keresztelkedtek meg, és egyesültek egy látható közösségben. Ezért nevezzük Pünkösd ünnepét az egyház születésnapjának.

2008. május 11.-én 15.00 órakor 32 fiatal részesült a bérmálás szentségében, melyet Mándy Zoltán érseki helynök szolgáltatott ki. Fiataljaink erőt és küldetést kaptak, hogy Krisztus élő tanui legyenek az Egyházban és a világban.


A besenyőteleki Nagyi Klub idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. Ebből a szép alkalomból a közelmúltban Nyugdíjas találkozót szervezett a település Önkormányzata és az ÁMK.

A nagyszabású rendezvényen közel 180 fő vett részt. A vendégek között foglalt helyet Bujdosó Sándorné a Heves Megyei Nyugdíjas Szövetség Elnöke is.
Bozsik Csaba polgármester köszöntőjében méltatta az idősebb korosztály munkáját, szólt a mindennapokban megnyilvánuló szeretet fontosságáról és az emberi kapcsolatokban rejlő erő pótolhatatlanságáról, s arról, hogy a Képviselő-testület mennyire fontosnak tartja az idősebb generációval való törődést...


Május 1-én három helyszínen szórakozhattak a besenyőtelkiek. A Tájháznál főzőverseny, a kispályán focitorna, a tornateremben asztalitenisz verseny zajlott.

Jelenleg 69 kategória van ebben a galériában.
oldal « 1 2 3 4 5 6 7 8 9 »

Powered by: PonyGallery ML
Version 2.4.0, BUILD 20070806

Ma 2012. május 20. vasárnap, Bernát és Felícia napja van.

Önkormányzat
Közérdekű adatok
Közadatkereső
Képviselő testület
Bizottságok
Közbeszerzés
Ügyintézés
Üvegzseb
Besenyőtelek Horgásztó

Besenyőtelek Horgásztó
Üzemelteti: Fodor Tibor
Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok Eger Zumba Forrás. Zumba Magyarországon, központunkban Egerben, Zumba fitness oktatók és események országosan. Eger állás, állás Egerben, Eger munka Esküvői, ballagási, bocskai öltönyök, ingek, férfiruhák felsőfokon. Hintaágy, hintaágyak, kerti hintaágyak, kerti hinták, dönthető hintaágyak készítése és forgalmazása. Hintaágy katalógus és online rendelés közvetlenül a gyártótól.

 

     
© 2012 www.besenyotelek.hu
Joomla! egy GNU/GPL Licensz alatt kiadott szabad szoftver
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint